Örökség
Az emlékek halk sóhaját,
A remegő ajkak halkan suttogják,
Mert a telihold fényén át,
Mélyen belül nyugszik egy ősi fohász…
Mi egykor az élet magva volt,
Máglyán égett, mind halott,
De a tudást megölni nem lehet,
Mert az soha meg sem született…
A tűzben ott a születés,
Az élet, a halál, a szenvedés,
S a parázsló füstnek csendes tánca,
Vacogva aluszik a szélben szállva…
Csak hamu és por az ember,
Lélekben apró sebekkel,
Öröksége az elmúlás,
S a tudás, az örök körforgás…
Nézz fel az égre, üvöltsd most a szélbe,
Nincs vége, vár rád az út…
Hallgass a vérre, örökséged része,
Nincs vége, vár rád az út…
Szélhozó
Mint feltámadó fergeteg,
Szélben ejtett könnyeket,
Összetörte láncait,
Eltemette álmait…
Vérben edzett hideg fém,
Titkairól nem mesél,
Igazat oszt bűnös felett,
Csontot vág kenyér helyett…
Gyűlöletben szült remény,
Kígyóvérrel felkent lét,
Átkot mond a Hold alatt,
Keresztúton könny fakad…
Erdő mélyén csendesen,
Minden más túl idegen,
Visszatérne, de nem lehet,
Mert mi elmúlt, elveszett…
A gyertyafényben megragadt,
Néhány ócska pillanat,
Megfagyott tekintetét,
Ezernyi kétség tépte szét…
Emlékekből épített,
Ütött-kopott életet,
Ajka nem mond már mesét,
Nem gyűlöl, de nem is remél…
Most már varjak között száll,
Érzi az avar illatát,
Árnyak mögött meglapul,
S fohászkodik szótlanul…
Egy kitaszított, kivert lélek,
Kit arccal lefele temetnének,
Mert ő csak vad szelet hozott,
S a széllel vihart aratott…
Vad viharban megszületett,
Élt, de mégsem létezett,
Ő volt az éjben suttogó,
Úgy nevezték, hogy Szélhozó…
Röghöz kötött
Mondd, az évek hová tűnnek el?
És miért fáj, ha már az emlék sem felel?
S a táncoló gyertyalángban,
Miért kell a múltat lássam?
Mondd, az ember miért menekül?
És mivé lesz, ha majd ott áll egyedül?
S ha az utolsó utamon mégis,
Magamra maradok én is?
Mondd, hogy zárjam a jövő kapuját?
Miként szabjam el az idő bús fonalát?
S a múlt ma miért üldözött,
A szavakba hazugság költözött?
Mondd el, hogy hová visz az út?
Hogy miért nem félek, ha minden fény kialudt?
Mert én e földön éltem holtan,
Rögökhöz kötött a múltam!
A múltról regélnek az öreg tölgyek,
Gyökerükből örök koporsóm lett,
S minden ősszel a sárguló levelek,
Álmaim őrzik és nem felejtenek…
Öröklét
Nem, én nem születtem vérben ázott földre,
Az én sorsomat nem írták, s nem is vésték kőbe,
Nem, én nem hajlongtam, mint szalmaszál a szélben,
Én hű maradtam keresztemhez és hű maradtam a vérhez…
Nem, én nem nyugodhatok vadidegen földben,
Hol megszülettem, ott alszom el majd az öröklétben,
Nem, én nem maradhatok a holdvilágnál árva,
Én feltámadok a vad viharban, mint a szélhozóknak átka…
Nem, én nem találtam a helyem a nagyvilágban,
De otthonomra leltem mindig, minden odvas fában,
Nem, én nem felejtem az örök tűznek lángját,
Mely felégetett belül, s elfújta a lélek hamvát…
Nem, én nem mehettem, mikor hívtak az első szelek,
Azt az életet kaptam, amit elrendelt a végzet,
Nem, én nem élhettem egy értékmúlt világban,
Én az öröklétet választottam éjfekete gyászban…
Hold ereje, tűz hatalma,
Démonaim visszatartja,
Csak hozd el a nap felkeltét,
S vár rám majd az öröklét…
Piano Trio No. 2 - Andante con moto (Franz Schubert cover)
instrumental